Nekem a drámakör: fél év Vietnam előtt volt pár alkalom. Az apropó egy film elkészítése és ahhoz színészek képzése. Azért nem túl komolyan. A film az én ötletem volt (naná!), de úgy látszik ez a rész senkit nem érdekelt nagyon. Maradt a drámakör, szerintem leginkább a szociális húzása miatt. Akkor így éreztem, most nem, de van még jó pár különbség. A filmből remélem egyszer még lesz valami, megint százezres fordulat, ezer jó ötlet, aztán már csak meg kell nyomni a rec gombot, a „színeszek” ugyanis egyre jobbak!
Akkor: az akkor az említett fél év Vietnam előtt volt. Sok ember, sok feszengés, nagyon együtt lenni akarás. Alapvetően úgy döntöttem magamban, hogy a drámakör jó dolog, a drámakör hasznos dolog. Emellett maradt pár rossz élmény: ezek olyan szituációk, amikbe nem szeretnék még egyszer belekerülni. Mert csak. Sokkal messzebb vagyok attól a lazaságtól, hogy ne bántson semmi. Ez van.
Ekkor: az ekkor az most pénteken, vagyis az említett fél év Vietnam után. Az apropó a tanítási gyakorlatom, meg az, hogy mennyire nincsenek ötletek, módszerek, lehetőségek a kezemben. Pedig amikor bemegyek az osztályba, akkor harmincketten(!) várják, hogy legyen valami. És ne csak, hogy legyen valami, hanem, hogy ne kelljen unatkozniuk. És én megértem őketJ Szóval ez egy tanítós drámakör volt. Kaptam drámajátékok könyvet, meg egy-két ötletet. Amúgy szerintem azt toltuk, amit szoktatok. Imprók főleg. Rögtönzött szerepek gyors egymásutánban.
Tapasztalat: játszani nem is olyan könnyű. Annál hasznosabb! Kezdjük ott, hogy kiállás. Majd az, hogy valamit előadni, elmesélni tudni. Személyes tapasztalat nekem, hogy a magas sarkú csizmám (aminek ugyan nem olyan magas a sarka, de kopog, amikor járok) az egy szerep, amit felveszek, mielőtt elindulok otthonról. Ha nem veszem fel, akkor nincs, de ha igen… És lassan jöttem erre rá, hogy le kell vennem, ha nem ezt akarom. Naná, hogy az első impró egy fiú-lány ismerkedős szitu lett: kopogós cipőben ezt lehet, meg tárgyalásra menni. Még jó, hogy nem piros ruhácska volt rajtam. Aztán levettem és diáklány lettem, aki kiküldi a nagypapáját a szobájából. Harmadik tapasztalat, hogy nem mindegy, hogy ki van ott. Van, aki előtt jobban feszengek, mint általában. Persze profi színészeknek gondolom mindegy, de ilyen lélekgyenge földi halandók esetén…:) Elég nehéz eljátszva eljátszani, nem is jó, őszintén eljátszani meg egészen élményszerű. Ez meg nem evidens. Ha feladom, hogy tartom magam, akkor kezdődik a lényeg, de kevés az ilyen esetek egy hétre eső óraszáma. Egyelőre:)
Konklúzió: hasznos volt, szép volt, jó volt, köszönöm. Elég vékony jégen jár, nem hiszem, hogy előfordulok majd. Vagyishátmajd egy kamerával a jobb kezemben, egy forgatókönyvvel a balban, alkalomadtán…:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése